A tanárok feladatai és munkaterhei

 

A tanárok a törvényben előírt tanórai és egyéb feladatokat látják el. Ezek a tanításon kívül helyettesítési és szervezési feladatok. A tanár utakat, kirándulásokat szervez, irányítja az osztályát, elvégzi a papírmunkát és részt vesz az értekezleteken, szülői értekezleteken.

Minden tantárgyat teljes osztályoknak tanítanak, a nyelveket is. 20-24-30 fős osztályok vannak. Régebben a 10. osztályos nyelvi órákat bontották, de már nem.

A tanároknak heti 24 kötelező tanórájuk van. A zenetanároknak és a testnevelőknek a heti kötelező óraszáma 28. A tanórák 45 percesek.

Kötelező helyettesítés is van. Havi 3 darab ingyen, de a negyediktől mind a négyet kifizetik. Folyosóügyelet évi három van.

Most a covid idején a tanárok vezetésével a diákok önállóan tesztelik magukat hetente háromszor az első órában. A tanár beírja az eredményeket a névsorba. A tesztelések miatt ezeken a napokon csak 40 perces órákat tartanak.

Nem lehet tudni, hogy a tanárok elégedettek-e a pályájukkal. A tanárok némelyikét kérdeztem erről, és azt a választ kaptam, hogy a munka sok, egyre több, a fizetés meg kevés, a szülők meg néha ellenségesek. Az egyikük azt fogalmazta meg, hogy a fentiek miatt nincs elég tanár. Egy másik azt is hozzátette, hogy a tanárhiány miatt nőnek a terheik, és azért nincsenek már délutáni, iskolán kívüli foglalkozások, mert a tanárokat a délelőtti órákra osztják be.

Az igazgató úr szerint nincs itt semmi gond, nincs is tanárhiány. Szerinte ingadozás van a létszámokban, de az mindig kiegyenesedik.



A fizetés, a munkakörülmények, a munkaidő és a tanulók neveltségi szintje mellett fontos tényező, hogy mennyi időt tölthet a pedagógus regenerálódással. Vajon a kapott szabadság ideje alatt feltöltődik-e, jut-e ideje önképzésre, kikapcsolódásra, művelődésre?

A bajor pedagógusok évente az alábbi szabadsággal számolhatnak függetlenül attól, hogy mennyi ideje vannak a pályán:

november elején: 1 hét

télen, karácsonykor: 2 hét

február-márciusban (farsangkor): 1 hét

húsvétkor: 2 hét

pünkösdkor 2 hét

nyáron: 6 hét

Azaz 14 hét éves szabadságuk van a bajor pedagógusoknak. Ugyan annyi, mint a tanulóknak. Kivéve, hogy a nyári szünetről a tanév kezdete előtt egy nappal előbb bemennek az iskolába, mint a diákok. 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Utazások dióhéjban - később jön néhány részletesen is

Neuscwanstein kastély – egy őrült ötlet